print this page

A Csányi Alapítvány megnyitotta első saját építésű Közösségi Házát Nagybajomban

Immár 142 tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermek tanulhat az Alapítvány támogatásával a 4 Közösségi Házban

A Csányi Alapítvány 2009 végén jótékony munkájának újabb jelentős állomásához érkezett: megépült Somogy megyében az Alapítvány első saját építésű háza, a nagybajomi Közösségi Ház, ahol jelenleg a régióból 30 gyermek tehetséggondozása folyik 2 mentor támogatásával.

Core Facts

  1. A Csányi Alapítványt egymilliárd forinttal Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója alapította 2005-ben, magánvagyonából.

  2. A szervezet immár 3 éve gyűjti a szegénysorsú tehetségek támogatását fontosnak tartó magyar adózók 1 %-os felajánlását

  3. Három év alatt az Életút Programban támogatott gyermekek száma megháromszorozódott

  4. A tehetséggondozás központja minden térségben a Közösségi Ház

  5. A nagybajomi közösségi ház 2009 végén épült meg, 30 gyermek foglalkoztatásának ad teret

  6. Az Alapítvány 2010-es tervei között szerepel a gyermekek létszámának további jelentős növelése és tevékenységének földrajzi kiszélesítése

Relevant Files

  • Word Document   Name: CSA_sajtokozlemeny_Nagybajom_20100119.doc, Size: bytes, Download

  • Word Document   Name: CSA_sajtohatteranyag_0119.doc, Size: bytes, Download

Quotes

Legtöbben csak úgy ismernek, mint az OTP bank elnök-vezérigazgatóját. A sikeres üzletembert látják bennem, az ország egyik legvagyonosabb emberét. Azt azonban kevesen tudják, hogy jómagam is szerény körülmények között nőttem fel vidéken. Ezért vallom, hogy az anyagi jólét és sikerek mellett mindig szem előtt kell tartanunk azt is, hogy sokan szinte elviselhetetlenül nehéz körülmények között élnek hazánkban. A szegénység pedig nem válogat, nem kíméli még a legjobb képességűeket sem.
A Csányi Alapítványt 1 milliárd forinttal alapítottam a magánvagyonomból. Remélem, ez példa lesz a többi sikeres üzletember számára is. Célom, hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek ne kallódjanak el Magyarországon, mert így a nemzet legnagyobb kincsét, az emberi tudást veszítjük el.

A Csányi Alapítvány alapítója, Dr. Csányi Sándor

Company information

A Csányi Alapítványt egymilliárd forinttal Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója alapította 2005-ben, magánvagyonából. Az alapítvány az alapítói vagyon mindenkori hozamát és a támogatásokat a tehetséggondozó programra fordítja. Az alapítvány munkája iránti nagyfokú érdeklÅ‘dést és elkötelezettséget igazolja, hogy az elmúlt években egyre több magánszemély és nagyvállalat is csatlakozott támogatóként, így gyarapítva a rászoruló gyerekek fejlesztésére fordítható forrásokat. A szervezet immár 5 éve gyűjti a tehetségek támogatását fontosnak tartó magyar adózók 1%-os felajánlását.

20th January 2010

Main Press Contact

Takács Anikó

+36 880-3089

Relevant links

Search for More SMNRs

Short URL: http://prst.co/cV

Bookmark and share: